A nevem Prokop József

 

Ha esetleg nem érdekel ez a rólam szóló írás, nyugodtan kattints rögtön a képekre

 

Születtem 1960. Február 23. Szikszón

 

Encsen nevelkedtem, (ez egy kis város, de akkor még falu volt) itt is jártam iskolába.

 

Nem voltam jó tanuló, hogy miért, nem akarom részletezni, elég annyi, hogy nem teljesen az én hibám. Bennem meg volt a tanulás iránti vágy, de nem tt össze, ahogy szerettem volna.

Sok dologgal foglalkozom, például festegetek is. Festeni akkor kezdtem el, amikor elolvastam, Dallos Sándor, A nap szerelmese, és az Aranyecset című könyvét, mely kedvenc, és nagyra tartott festőművészről, Munkácsy Mihályról szól.

2002-ben, lerokkantam, ágyhoz, székhez, és mankóhoz voltam kötve, de mivel nem szeretek unatkozni, ki kellett találnom valamit, és akkor kezdtem el számítógéppel festeni.

Egy kis programot találtam, (Pixia) ami nagyon megtetszett, az egyszerűsége miatt. De, amilyen egyszerű, annyira nagyszerű is.

Így töltöttem a napjaimat, de egész nap mégsem foglalkozhattam egy dologgal, letöltettem pár könyvet az egyik ismerősömnél, (neki volt Net) és elolvastam pár Jókai Mór könyvet (78-at). Majd, hogy még jobban eltöltsem az időt, neki fogtam én is könyvet írni. Így született meg az Örökség című könyvem.

Ahogy gyógyultam, (soha nem leszek teljesen egészséges) elkezdtem famunkákat készíteni, főképp Ajtókat Később már nagyobb dolgokat is készítettem, segítséggel. (A segítség az anyagok forgatása, és emelgetéséről szólt).

Így készült el, egy egyszerű filagória, Baktakékre. Később megbíztak egy komolyabb filagória elkészítésével, amit úgy hiszem, szépen megoldottam.

Később, azaz ember, akinek a szebb filagóriát készítettem, megbízott, hogy javítsak fel neki, egy lőcsös szekeret, hogy virágot tudjon rá tenni. A filagória, és a díszszekér is, Mogyoróskán van, egy vendégház udvarán.

Később megkerestek Forró községből, (a szomszéd falu), hogy készítsek egy terasz rajzot, helyszín után, majd gyártsam is le. A tulajdonossal állítottuk össze, ami jól sikerült.

De, ami ezután következett, az jobban gondolkodóba ejtett mind talán az összes többi munkám. Ez a munka egy belső lépcső volt.

Majd később elkészítettem egy filagóriát halásztelekre. (Ezt is egy kis segítséggel.)

Ha ezek után úgy érzed, hogy rám mersz bízni valamilyen munkát, írj, vagy telefonálj.

Ide; Telefon; 06/30-32-38-971 Email cím; jzsef.prokop@gmail.com

Szavazás

Mi a véleményed, a munkáimról?

Igen (236)
17%

Úgyahogy (1 048)
74%

Nem (126)
9%

Összes szavazat: 1410

Google PageRank